Belpol
Orbán: „Ha bezárva maradunk a nyugati világunkba, pórul járhatunk”
A miniszterelnök szerint a keleti nyitás aktualitása erősebb, mint bármikor.
Rasszista viccelődésen kaptak egy újbudai MSZP-s politikust
„Nem a cigány embereket szidtuk, hanem vele karöltve viccelődtünk” - védekezett.
Az Integritás Hatóság és a Mészáros Lőrinc-érdekeltség szerződését is vizsgálják a nyomozók
De hogy miért, azt nem árulják el.
Orbán a filmfinanszírozásról: Végre állami támogatás nélkül készülnek saját lábukon megálló filmek is
Orbán a 42 milliárdból felépített fóti filmstúdió megnyitóján értékelte a filmipar történelmét és helyzetét.
Már 69 milliárdnál tart a Pénzügyminisztérium visszaépítése a Várban
Mivel a Pénzügyminisztérium közben meg is szűnt, végül az Államadósság Kezelő Központ fog oda beköltözni.
Letöltendő börtönre ítélték az Agrárminisztérium volt helyettes államtitkárát
Nagy Jánost hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás miatt ítélték el első fokon, a bíróság szerint részesedésért cserébe segített pályázatot nyerni egy cégnek.
Karácsony kikéri az összes állami tervet és dokumentumot Rákosrendezőről
2023-ban még a kormány kért terveket, hogy előkészítsen egy pályázatot a területre, aztán inkább eladták az arab befektetőknek.
A pokol kapui
Milyen kormányzati, helyhatósági és közigazgatási intézkedések segítették Magyarországon a zsidók elűzését és haláltáborokba küldését? Milyen volt az élet a gettókban? Az akkori békési megyeszékhely, Gyula mindennapjain keresztül idézzük föl a hétköznapok borzalmát.
Itt a szabály, hol a szabály
Bár Csák János tavaly júniusi lemondásával úgy tűnt, süllyesztőbe kerül a miniszter fő művének tartott kulturálistörvény-tervezet, utóda, Hankó Balázs felügyeletével a botrányos szöveg több eleme is átszivárgott egy salátatörvénybe rejtve. Mit mutat a kulturális szféra körüli újabb kormányzati barkácsolás?
Rákosrendező: mennyire állnak meg a kormány érvei az elővásárlással szemben?
Csak egy „hozzáférési fordulat” zajlik, vagy kevesebb lett az ösztöndíjas hely az egyetemeken?
A Kutyapárt a tiszások kivonulásáról: „Kormányváltás ide, kommentolgatás oda...”
Magyar Péter előre megmondta, hogy „erős jelzést küldenek a hatalmi elit levitézlett tagjainak”.
Először kerülhet sor bírók tiltakozó megmozdulására
Február 22-én talárban vonulnak majd Budapesten.